Előző bejegyzésemben is foglalkoztam a magánnyugdíjak államosításával (közérthetőbb megfogalmazásban: ellopásával), melyre rendszeresen válaszolnak a legkülönfélébb ismerőseim, mint pl. "az mindig is az államé volt" stb.
Mivel most már több mint egy éve folytatok "vitákat" erről a kérdésről és kezdem unni ugyanazon válaszok mantrázását, megkísérelem összefoglalni az eddig felmerült tévhiteket. Ezeket egyúttal permalinkekkel is ellátom, így nekem, no és kedves polgártársaimnak, akik egyetértenek velem, a jövőben elég lesz ide linkelniük :-) (jobbklikk a megnevezésre és "copy shortcut").
Csapjunk akkor bele, a sorrend ötletszerű, nem is emlékszem minden "ellenérvre", amit eddig hozzám vágtak, a lista később még bővülhet.
"Az nem magántulajdon, hanem az állam pénze."
Nézzük, mit mond erről a hatályos manyup-tv:
1997. évi LXXXII. törvény
a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról5. § (4) A pénztártag követelése - a tulajdonlás elve szerint - a pénztártag tulajdona, amelyre az e törvényben foglaltak szerint kedvezményezett jelölhető.
A félreértések elkerülése végett, a "tulajdon" az egy absztrakt jogi fogalom, egyetlen legitim jelentése az, amit a jogtudomány mai állása annak tart.
Viszonylag közérthető magyarázat a Wikipédiáról (bár megjegyzem, amikor a k. kétkedőknek mondjuk a nadrágjukról van szó, egészen pontosan érteni szokták ennek a jogi természetét, csak valahogy a magánnnyugdíjakét nem akaródzik...)
A tulajdonjog a legteljesebb dologi jog, a "legfőbb hatalom" a dolog fölött. (...) A tulajdonjogban foglalt részjogosítványokat kimerítően nem lehet felsorolni, de nevesíteni szokás a következőket:
- a birtoklás joga (ius possidendi),
- a használat joga (ius utendi),
- a hasznosítás, másképpen gyümölcsöztetés joga (ius fruendi),
- az elhasználás, átalakítás, megsemmisítés joga (ius disponendi de substantia),
- az elidegenítés és megterhelés joga (ius alienandi),
- a tulajdonról való lemondás joga (ius derelinquendi).
Utóbbi háromról együtt mint rendelkezési jogról (ius disponendi) is szokás beszélni.
Mint ahogy arra a kérdésre, hogy "mennyi az emberölés alapesetének büntetési tétele?" sincs semmilyen más helyes válasz, mint az, hogy öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, kétkedőknek esetleg megmutatva a Btk-t; ugyanúgy a fenti törvényhely is egyértelmű és cáfolhatatlan választ ad arra, hogy a manyup-pénzek magántulajdont képeznek-e. Akkor is 5-15 év, ha tudok olyanról, aki életfogytot kapott és olyanról is, aki két évet felfüggesztve -- ezek az "ellenpéldák" csak a kérdező tájékozatlanságát mutatják, nem többet.
Akkor is magántulajdon, ha... ha... öööö.... -- na nézzük inkább a további tévhiteket.
"Nem igazi magántulajdon, nem tudom a pénztárból felvenni."
Mint a fentiekből látszik, a rendelkezési jog (tehát hogy bemegyek a pénztárba és rendelkezek a sorsáról) csupán egy része a tulajdonjognak, de nem egyenlő vele.
Sőt, meglepő lehet, de valójában minden tulajdonunkkal csupán korlátozottan tudunk rendelkezni, bár természetesen ez a korlátozás hol szűkebb (kevésbé korlátozó), hol tágabb (erősebben korlátozó) is lehet. Még a sima bankszámlánk feletti rendelkezés sem valóban korlátlan: nem tudunk például a bank üzemidején kívül átutalást indítani, nem tudunk az automatából adott összegnél többet felvenni, stb. stb.
Közérthetőbb korlátozás, amikor az ingatlanunkon jelzálog van és ennek biztosítására a bank elidegenítési és terhelési tilalmat jegyez be a földhivatalnál. Ez már egy nagyon súlyos korlátozása a tulajdonjogunknak, hiszen nem adhatjuk el és az árát "nem vehetjük fel a pénztárnál" -- de ettől még az ingatlant használhatjuk, bérbe adhatjuk stb. A tulajdonjog fennállása kétségtelen.
A magánnyugdíj-pénztári egyenlegre a jelenleg érvényes korlátozás az, hogy a nyugdíjkorhatár elérése előtt alapesetben nem férhetünk hozzá. Ez kétségtelenül egy erős (de a dolog céljából adódóan szükséges) korlátozás, de ez a fentiekhez hasonlóan az egyenlegünk tulajdon mivoltát nem érinti.
(Zárójeles megjegyzés: az egyenleget átkérhetjük egy másik államban működő pénztárba, ha lemondunk a magyar állampolgárságunkról... tehát még ez a "semmiképpen sem férhetünk hozzá" sem 100%-ig igaz. Mnyp-tv. 23. § (1) g) + 24/A. § összevetésével. Zárójel bezárva.)
"Sosem éreztem a sajátomnak..."
Ez kétségtelenül a szíved joga, sőt olyanok is vannak pl. akik azt szeretik, ha verik őket ;-) -- csak éppen ez nem jelenti azt, hogy akkor engem is szabad verni vagy hogy neked bármi közöd lenne az én pénzemhez.
(Könyvelőm szigorúan nem-reprezentatív statisztikája: az ügyfelek azon kérdésre, hogy mnyp-tagok-e és ha igen, melyiknél:
kb. 50%-ban töredelmesen bevallják, hogy halvány fogalmuk sincs
kb. 25% mondja, hogy igen, de nem tudja, melyiké
kb. 20% rávágja, hogy igen, sőt meg is nevezi a pénztárát -- az azonban valójában a bankja, az önkéntes biztosítója, a lakásbiztosítója (!) az egészségpénztára vagy bármi hasonló, de nem a magánnyugdíj-pénztára...
és csak kb. 5% az, aki helyesen válaszol...)
A dolog egyébként azért is szomorú, mert sajnos igen sokan voltunk, akik nem éreztük a sajátunknak. Ebből következően nem is foglalkoztunk vele, így elmulasztottuk versenyre kényszeríteni a pénztárakat. Ez át is vezet minket a következő ponthoz:
"Nevetséges hozamaik voltak, sima bankbetét is jobb lett volna."
Ez kétségtelenül igaz, ez azonban messze nem legitimálja az ellopásukat.
- A nevetséges hozamok leges-legfőbb oka a verseny hiánya, annak oka pedig a tudatos ügyfelek hiánya (ld. előző pont). Ezen könnyen lehetett volna változtatni, akár tájékoztató kampányokkal, akár az átlépés törvényi megkönnyítésével, akár a pénztárak szigorúbb állami ellenőrzésével. A valóság ezzel szemben az volt, hogy a pénztártagok tojtak rá, az állam tojt rá (pedig a PSZÁF-et ezért tartjuk többek között), mindenki tojt rá -- ilyenkor a helyzet teljesen természetes következménye a pénztárak elkanászodása.
Ahogy a (nagyobb részben saját hibánkból) elkanászodott gyereket sem főbelövésel gyógyítjuk (pedig úgy biztosan nem rosszalkodik többet), ugyanúgy nem lett volna szabad ezt a létező visszásságot így "gyógyítani".
- Még ha ez egy gyengén teljesítő befektetés is: attól még az enyém, másnak semmi köze hozzá. Ha veszek egy lakást és az üresen áll, az is egy elég rossz befektetés -- tanácsköztársasági szintű primitív gondolkodásra vall ezen az alapon elvenni tőlem.
- Az állami nyugdíjpénztárnak még gyalázatosabb a hozama: a demográfiai adatokból következően egy mai fiatal, pláne ha jobban keres, a töredékét fogja nyugdíjként megkapni, mint amit befizetett.
"Eltőzsdézték!"
Selmeczi, Szijjártó, hess innen.
(Egymillió körüli átlag-egyenleg mellett az index.hu híre szerint 124 ezer Ft volt az átlagos (pozitív...) reálhozam. Pontosan nem tudom, mennyi, nem is érdekel, keringtek 80 ezres számok is a hírekben, mindenesetre még Selmeczi szenátorasszony sem mert 76 ezernél kevesebbet behazudni.)
Utolsó kommentek