VK blog

No nem mint ha egy olimpiai bajnok pont az én védelmemre lenne rászorulva, de a hétvége „soha nem voltam fideszes” belpolitikai történése egy fontos problémára is rámutatott – és ez nem az „árokásás” meg a „megosztottság”, hanem valami egészen más.

(kép innen) 

Arról van ugyanis szó, hogy szerintem Magyarország jelenlegi első számú problémája az egyéni teljesítmény tiszteletének a hiánya. A sikeres társadalmak megbecsülik a sikeres tagjaikat, Magyarországon ezzel szemben sikeresnek lenni valami szokatlan, nehezen érthető és ezért inkább gyanús, furcsán bűzös dolog.

Most csak klisészerűen: ha Németországban kiszáll egy jól öltözött negyvenes úr egy csillogó vadiúj ötös BMW-ből, akkor az első gondolat, ami az embernek eszébe jut, hogy valami menedzser, ügyvéd, fogorvos, vállalkozó, ilyesmi lehet az illető. Magyarországon ugyanez a menedzser, ügyvéd, fogorvos, vállalkozó, ilyesmi biztos lopta, csalta, hazudta, és a legjobb lenne, ha lehetőleg most azonnal kiszállna hozzá az adóhatóság és jól megbüntetné. Röviden ezt visszahúzó környezetnek szokás nevezni.

Ezzel összefüggésben a magyar közélet minősíthetetlen színvonalának az első számú oka az, hogy a saját területükön sikeres emberek számára a politikai szerepvállalás nem vonzó – a „színpadra kiülni” szinte már vállalhatatlan morális-egzisztenciális kockázat, az ember leginkább csak fröcsögést, gyűlölködést, a korábbi eredmények lenullázását veszi a nyakába.

O Fortuna / velut Luna / statu variabilis – így kezdődik Kokó bevonulózenéje, a Carmina Burana. (Ó Szerencse, változékony vagy, mint a Hold). Nos, nem csak a szerencse meg a Hold variábilis, de bizony az is előfordul, hogy a korábban kedvelt politikus változik vállalhatatlan irányba, ezzel kínossá válik a korábbi kiülés... döntéselméletileg jó kérdés, hogy ez visszamenőleg helyteleníti-e a korábbi döntést, de szerintem nem. (Persze, „én már akkor is megmondtam”, no de utólag könnyű okosnak lenni.) Egy ilyen kiábrándulást biztos lehet szerencsésebben is kommunikálni, mint hogy „soha nem voltam fideszes”, de attól még az embert lenullázni megengedhetetlen túlkapás.

Kokó pályafutása, ahogy zéró háttérrel, a szó legszorosabb értelmében felverekedte magát a csúcsra, mindenképpen PÉLDAKÉP kell hogy legyen. Ha az ilyen emberek még ráadásul a politikába (eredeti jelentése: közélet) is belekóstolnak, szerepet vállalnak, az külön tiszteletre méltó dolog.

Magyarországnak igen nagy szüksége lenne arra, hogy a saját szakmájuk csúcsára jutott polgárai, a Kokók, Egerszegi Krisztinák, Vágó Istvánok, Bojár Gáborok bátran, jó szívvel, különösebb kockázatok nélkül felvállalhassák politikai szimpátiájukat, sőt, ha a helyzet úgy hozza, demonstratíven kiülhessenek a színpadra, „beleárthassák magukat” a politikába. Ekkor ugyanis az is benne van a pakliban, hogy szerencsés esetben egyszer csak Kokó lesz a sportminiszter vagy Bojár Gábor az oktatási miniszter, ami mindenképp előremutatóbb lenne, mint a mostani helyzet, amikor pusztán politizálással felkapaszkodott, „életükben soha egy percet nem dolgozott” senkiháziak uralják a politika első vonalát. (A fanyalgók szerint persze ilyenkor a pozícióval csak „kifizetik”  a kiülő sztárokat, de ezzel nem kell foglalkozni, nyafogó lúzerek mindig vannak és lesznek.)

Ha ugyanis a politikai pálya, a politikai szerepvállalás, a színpadra kiülés nem vonzó a sikeres polgárok számára, akkor ott hamar betöltik a keletkezett űrt mások, kiülnek a rogánantalok, zuschlag- és lázárjánosok. Kiutáltuk Kokót a színpadról? Hát akkor majd nézhetjük helyette Szijjártó Pétert, Bojár Gábor helyett meg megkapjuk Hoffmann Rózsát és a KLIK-et. Most jobb?

Úgyhogy részemről akár volt valamikor „fideszes”, akár nem: hajrá Kokó!

A napokban több írás is napvilágot látott a "miért keresnek az osztrákok többet" témájában. Nyitva maradt azonban az a meglehetősen fontos kérdés, hogy hogyan lehetne neked is annyit keresned, mint a sógoroknak - pedig a megoldás a lábad előtt hever.

(kép innen)

De mielőtt ebbe belemennénk, tekintsük át az okokat. A miértet boncolgató cikkek közül Madár István portfolio.hu-s írása adja a szerintem legérthetőbb magyarázatot, ennek elolvasását mindenkinek ajánlom: ide kattintva található.

Az írás talán legfontosabb gondolata az alábbi:

"A legnagyobb ellentmondás, amit érezni szoktunk, hogy hiába mondják, alacsony a termelékenységünk, sokan úgy látják, ennél keményebben már nemigen lehet dolgozni. Ez sokszor valóban így van, ám az előállított érték nem csak, sőt, elsősorban nem a munkaórák számától függ."

Barkácsoltam egy példát, amivel a fenti állítás igazságát szeretném alátámasztani.

Képzeljünk el két szobafestőt, akik történetesen egy ikerpár. Ugyanazon iskolákat járták ki ugyanolyan eredménnyel, ugyanolyan képzettségűek, szüleiktől ugyanolyan erkölcsi nevelést kaptak, még fizikai testfelépítésük, munkabírásuk is ugyanolyan. Ez az ikerpár megbízást kap egy kétgyerekes családtól a két gyerekszoba kifestésére. A két gyerekszoba - talán nem lepődik meg ezen senki - teljesen ugyanolyan, egymástól pár méterre találhatóak, a project gazdasági környezete olyannyira ugyanolyan, hogy ennél ugyanolyanabb már nem is lehetne. A feladat tehát a két szoba kifestése, egyenként húsz-húszezer forintnyi festéket kell felhordani a szobák falaira, a munkadíj további harminc-hamrnicezer forint szobánként.

A fiúszobát kékre, a lányszobát rózsaszínre kell festeni.

Hőseink reggel pontosan a megbeszélt időben egyszerre érkezve munkához is látnak, ugyanolyan magas minőségű munkát végeznek mindketten, mindketten pontosan érkeznek, a lakást egyikük sem koszolja össze, a tulaj szemrevaló nagylányának egyikük sem füttyöget, mindenben ugyanolyan munkát végezve pontosan egyszerre, délután fél ötkor végeznek, a két szoba mindenben ugyanolyan. A két szobafestő ugyanannyi munkát végzett, vagy ahogy én jobban szeretem megfogalmazni: mindketten ugyanannyira fáradtak el a nap végére.

De vajon ugyanannyi értéket / GDP-t / jövedelmet / akármit is termeltek mindkettten?

Nos, sajnos nem: a hazaérkező háziasszony elhűlve látja ugyanis, hogy a két gyerekszoba ugyanolyan: ugyanolyan rózsaszín...

Hogyan is néz ki a project gazdaságilag?

A lányszoba rendben van, egyszerű eset: a húszezer forint festék és a harmincezer forint hozzáadott érték kiadja az ötvenezer forintos lányszobát.

A fiúszoba koránt sincs rendben (hogy úgy mondjam, a helyzet ott nem ennyire rózsás... bocs) - itt a végeredmény értéke nulla, amihez ráadásul húszezer forintnyi festéket is felhasznált a figyelmetlen mester, azaz az általa előállított érték, más megfogalmazásban a munkája értéke mínusz húszezer forint. Ezzel persze fájdalmas szembesülni, de nincs mit tenni: mivel a vállalás kék szobáról szólt, másnap reggel újra el kell ballagni a festékboltba, ott húszezer forintért megvenni a kék festéket, majd újabb, ezúttal már plusz harmincezer forint értékű munkával előállítani az ötvenezer forintos fiúszobát. A kétnapos munkával megtermelt érték így tízezer forint (ötvenezer mínusz negyven anyagköltség), szemben a tesó által feleannyi idő alatt előállított háromszor ekkora értékkel.

Mi tehát a kulcs: az előállított érték!

Madár István megfogalmazásában ugyanez:

"Kíméletlenebbül fogalmazva: azért kisebb a jövedelmünk, mert kevesebbet termelünk." 

A megállapítás nyitva hagyja azonban azt a kérdést, ami a miértnél is sokkal érdekesebb: azt, hogy hogyan keressünk annyit, mint az osztrákok!

Nos, a megoldás pedig pofonegyszerű, egyetlen logikai lépéssel kell továbbmenni a megtalálásához: ha egyszer annyit szeretnél keresni, mint egy osztrák és az osztrákok azért keresnek többet, mert több értéket állítanak elő, akkor a megoldás nyilvánvalóan nem lehet más, mint az, hogy

állíts elő te is annyi értéket, mint egy osztrák.

Ennyi.

Ennyi a titok, nem több:

állíts elő te is annyi értéket, mint egy osztrák.

Pont.

Persze nem lenne valami jó fej dolog a részemről, ha itt befejezném, ezért adok egy-két tippet arra is, hogy ezt hogyan lehet kivitelezni. A jó hír az, hogy ezek számodra is minden további nélkül megvalósítható dolgok, a kevésbé jó hír viszont az, hogy ezt neked magadnak s.k. kell megcsinálnod, az égvilágon senki nem fogja helyetted elvégezni. Szintén neked magadnak kell jobbat kitalálnod akkor, ha a lenti néhány ötlet nem nyeri el úri tetszésedet.

Az első, egész sokak által választott, látszólag egyszerű, valójában általában igen nehéz megoldás, ha fogod magad, kicuccolsz Ausztriába és a továbbiakban az osztrák háziasszonyokat örvendezteted meg kék fiúszobákkal és rózsaszín lányszobákkal. Ehhez persze fel kell venned az ottani munkatempót, az ott elvárt minőségben kell dolgoznod, adott esetben ott, az ottani árakon kell lakást bérelned, satöbbi. Sőt, németül is meg kell tanulnod egy erős középfokú szinten (nem kell Goethét fordítani tudni, de azért a "blau" és a "rosarot" közötti különbség megértése még kevés) hiszen az osztrák értékteremtéshez sok minden más mellett a munkautasításokat is német nyelven fogod kapni. Ha nincs meg a nyelvtudásod, máris le kell adnod az általad megtermelt értékből illetve jövedelemből egy csomót valaki olyannak, aki azt az értéket adja a munkádhoz, hogy németről magyarra fordít és vice versa. Még az a kellemetlenség is előfordulhat, hogy kiderül, hogy az őáltala hozzáadott érték magasabb, mint az általad megtermelt érték. A tudás hatalom - a jó hír, hogy ezt a hatalmat te magad is megszerezheted; a legbölcsebben teszed, ha még ma nekikezdesz.

Mielőtt nagyon nekikeserednél, hogy milyen igazságtalan dolog, hogy neked meg kell tanulnod egy idegen nyelvet, míg az osztrák mesternek ezzel nem kell fáradnia, gondolj bele, hogy járhattál volna sokkal rosszabbul is: ha történetesen pár száz kilométerrel délebbre, szegény magyar helyett szegény koszovói szobafestőnek születtél volna, akkor hiába a jó némettudás és a briliáns ecsetkezelés, Nickelsdorfig sem jutsz el: még Győrnél lerángatnak a rendőrök a síró kisgyerekeddel együtt a Railjetről. Magyar szobafestőnek lenni, igazoltatáskor EU-s útlevelet villantani még mindig egy egészen kellemes és tisztességes opció.

Van persze más lehetőség is, szó nincs arról, hogy feltétlenül muszáj lenne elköltözni, sőt. Minden további nélkül lehetséges Magyarországon maradva is osztrák értéket előállítani. Ehhez természetesen osztrák színvonalon kell elvégezni a munkát, ezen felül pedig a megrendelői oldal gyengébb gazdasági erejét valamilyen átlagon felüli szolgáltatással kell ellentételezni. Egy magyar melós is kereshet annyit, mint egy osztrák melós, de ehhez az átlagos teljesítmény kevés: átlagon felülit kell nyújtani. De ez mindig kevésbé strapás, mint ha Koszovóban szeretne valaki osztrák fizetést magának.

Aki átlagos teljesítményt nyújt, annak szükségszerűen a bérezése is átlagos lesz: ez ma Magyarországon annyi, amennyi, tetszik vagy nem tetszik.

Egy további lehetőség, ha a fentiek egyike sem lenne vonzó, valami egészen mást, jövedelmezőbbet csinálni, mint eddig. Sehol sincs kőbe vésve, hogy aki egyszer kitanult szobafestőnek, annak élete végéig szobafestőként kell dolgoznia. Minden további nélkül átképezheti magát valamilyen jobban fizetett szakmára, uram bocsá' akár nyelvet tanulhat, gazdasági és jogi ismereteket szerezhet, ezekkel felvértezve "saját főnökévé válhat" és így a főnöke feladatait átvéve átlagosan gyengécskén fizetett szobafestőből jól menő kivitelező vállalkozóvá válhat.

A lehetőségek tárháza bő, nekem most, kedves olvasó, egy különösen hosszú automatizált teszteset lefuttatása alatt ennyi fért bele. De neked, akinek az életéről van szó, sokkal-sokkal több erre fordítható időd és szakismereted van, hogy megtaláld a saját magad számára üdvözítő megoldást. Ami minden megoldásban közös: az okokon való sopánkodással semmire sem mész, ehelyett neked magadnak kell a megoldást megtalálnod és megcsinálnod, más nem végzi, nem végezheti el helyetted. A te életed, a te dolgod. 

Négy jó írás. Ha egyszer valamikor valaki majd meg akarja érteni Magyarország 2000 utáni történelmét, ezekkel kezdje.

(a kép innen)

A négy cikk időrendi sorrendben:

A féltudású magyar elit

2007, a szerző "Publius Hungaricus", egyes jólértesültek szerint Uj Péter, mások szerint Orbán Krisztián. (Ha valaki tudja a tutit, ossza meg velem!) Remekmű, ide kattintva olvasható.

A járulékfizetők lázadása előtt pár órával

2009, dr. Simon Péter - bár a járulékrendszer igazán látványos összeomlása azóta sem következett be, a járulékfizetők határon túlra szökdösése azért most már szabad szemmel is jól látható. A finanszírozás kiesésének hatásai egyelőre "csak" az egészségügy lepusztulásában érhető tetten, a nyugdíjrendszer még - legalábbis a már sikerrel nyugdíjba elslisszoltak számára - egyelőre tartja magát. A cikk ide kattintva olvasható.

Tőlem ezért nem kapsz munkát

2011, "Jakab Andor", a magyar közéleti blogok egyik legrejtélyesebb alakja. A semmiből robbant be a köztudatba ezzel a cikkel, utána egy ideig még rendszeresen publikált magas színvonalon, inkognitóját fenntartva, majd egyik napról a másikra, munkásságát "teljes tévedésnek" aposztrofálva törölte blogját és tűnt el a nyilvánosság elől. Egy másolat ide kattintva olvasható.

Senki sem tudja, mit kellene csinálni

2014, a választások előtt röviddel, kiváló írás Duronelly Péter közgazdász tollából. Igazából ez az írás indított arra, hogy összeszedjem a téma alapműveit, melyek között ennek az írásnak is helye van. Ide kattintva olvasható.

Alább egy startup-ötlet, "felkínálom népgazdasági hasznosításra". Nekem most sajnos/szerencsére le vannak kötve a kapacitásaim, ezért a közeljövőben nem tudok a szükséges erőbedobással foglalkozni a dologgal, halogatni viszont nem szeretem az ilyeneket. A szolgáltatásra azonban szükségem lenne és használnám!

Ha valakinek megtetszik, hajrá-hajrá, tanácsadóként természetesen szívesen állok a project rendelkezésére.

azenkonyvesboltom.hu

„Legyen saját könyvesboltod!“ – könyvajánló portál

(a név csak munkanév, biztos lesz majd jobb – olvasdel.hu ? stb...)

(kép innen)

Leírás

Könyvajánló portál, melyen bárki ajánlhatja a kedvenc könyveit másoknak. A látogató, ha felkeltette az érdeklődését a dolog, meg is veheti a könyvet akár magának, akár másnak ajándékba. (Innentől a szokásos webshop, ennek funkcióira nem térek ki.) Az ajánlók személyes profilt készítenek, melynek lényege – a minimális személyes adaton felül – az általuk ajánlott könyvek listája illetve a hozzájuk írt ajánlószöveg.

A felhasználók számára nyújtott érték

Napjaink kínálati piacán, főleg a relatíve személytelen on-line piactéren egyre nagyobb szerepet kap a személyes ajánlás. Ha van egy általam nagyra tartott valaki, szívesen (ill. könnyebben) megveszek dolgokat, ha ő ajánlja. (Egy ilyen példa az általam társalapított pincearon.hu webshop, ami lényegét tekintve Kovács Antal háromszoros magyar bajnok személyes webshopja és ha tényleg tömören kell összefoglalni, akkor tkp. arról szól, hogy „kóstold meg ezt a bort, mert Anti ajánlja“… miért ne lehetne ugyanezt könyvekkel?)

Konkrét könyvet keresve szintén segíti a vásárlási döntést, ha minél nagyobb számú és minél kvalifikáltabb (minél trollmentesebb) ajánlókat talál az ember érdeklődése tárgyáról.

Az ajánlók („könyvesbolt-tulajdonosok“) számára nyújtott érték

A triviális érték az ajánlásokért kapott jutalék. Az adott aloldalon (pl. vucsicskrisztian.azenkonyvesboltom.hu) keresztül érkezett vásárlók után az ajánló személy jutalékot kap. Hogy a tényleges webshop-üzemeltetést ki végzi, az még kidolgozandó, én magam hajlok arra, hogy a már meglevő webshopokkal kell együttműködni valahogy és nekünk csak az egésznek az emberi oldalára kell fókuszálni.

A kevésbé triviális, de szerintem nagyobb jelentőségű érték az, hogy az általam olvasott könyvek illetve a róluk alkotott véleményem egyfajta részei a személyes identitásomnak, az „énmárkámnak“. Ha pl. jelentkezik nálam valaki munkára, üzleti együttműködésre vagy akár társkeresésre, sokat elárul egy ilyen profil. A profil-oldalak úgyis eléggé mennek manapság! Ha lenne már ilyen portál, én tuti szerepeltetném az önéletrajzomban, online profiljaimban. (Ebből a megközelítésből jön az „azenkonyvesboltom.hu“ névötlet.)

Kábé mint ahogy a Facebook-profilnak vannak ilyen elemei, hogy „Kedvenc zenéi“ meg „Kedvenc filmjei“ meg hasonlók. Csak így intellektuálisabb. :-)

Több közszereplő, véleményvezér, blogger készít a személyes oldalán egy listát a személyes kedvenc könyveiről - ez ennek egyfajta közös platformja lehet. A már meglevő ilyen személyes oldalakat megéri átköltöztetni erre a portálra, hiszen így az ajánló egy egyszeri pár órás munkáért cserébe folyamatosan kapja később a jutalékot (passzív jövedelemforrás).

A vázolt megoldás a minőségi ajánlásokat jutalmazza: aki több, jobb, színvonalasabb ajánlást készít, nagyobb „forgalomra“ és így nagyobb jutalékra is számíthat. Mivel egy könyvet többen is ajánlhatnak, a vevő jutalmazhatja a számára legszimpatikusabb ajánlást azzal, hogy „az ő boltjában“ veszi meg a könyvet.

Az együttműködő könyvesboltok pedig magas színvonalú ajánlásokhoz jutnak, szemben a jelenleg létező "értékeld légyszi, mert csak" alapú, ráadásul az erre fogékonyakat bizony trollkodásra csábító ajánlási rendszerrel szemben.

Technikai megvalósítás, nyitott kérdések, TODO

A konkrét megvalósítás nyilván attól függ, hogy egy teljesen önálló webshop-e, avagy a már meglevő kiadókkal-könyvesboltokkal együtt üzemel-e valamiféle jutalékos rendszerben. Ez az elsők között eldöntendő kérdés, a potenciális jövőbeli partnerekkel együtt meghatározandó. Webshop-tapasztalat van, ráadásul összehasonlíthatatlanul nehezebb terepen (borok: törékenyek, nehezek, tárolásra érzékenyek és jövedéki termékek…), úgyhogy ez nem lehet gond, de val.sz. érdemesebb a nulláról felépítés helyett egy már létező webshopba integrálni.

Vannak műkedvelő könyvesportálok, konyvportal.hu, moly.hu, őket is meg lehet nézni, kérdezni. (Így a usereket nem a nulláról kellene felépíteni, nekik meg elég komoly előrelépés lenne, ha fizetni tudnának a tagjaiknak.)

Kidolgozandó természetesen a jutalékrendszer maga, ötleteim vannak, de itt mindenképpen kell valaki, aki látja belülről az iparágat. A PPC-alapú rendszerekkel szemben itt csak a ténylegesen megvalósult értékesítések után kell fizetni, cserébe viszont beleférhet a büdzsébe annál nagyobb összeg is.

...

Dióhéjban ennyi, az ötleteket, visszajelzéseket örömmel veszem, illetve személyesen is szívesen állok rendelkezésre további kérdések esetén.

A minap egy állásajánlat kapcsán elgondolkodtam, mi is tulajdonképpen a különbség a fenti két mesterség gyakorlói között. Például:

1. az egyikben többségben vannak a nők, míg a másikban a férfiak
2. ööö... ööö...

 Azt hiszem, a másik irányból megközelítve jobban járunk.

(kép innen)

Nézzük inkább a hasonlóságokat!

„Fiatal voltam és kellett a pénz...“

... hallhatjuk gyakran, amikor valamelyik valóságshow vagy tehetségkutató üdvöskéjéről kiderül, hogy hát, khmmm, másban is tehetséges, mint az éneklésben…  IT-s munkahelyeken szintén hemzsegnek a hajdanán nagyobb ambíciókkal indult fizikusok, matektanárok, ilyen-olyan mérnökök, akik aztán a „kellett a pénz“ szellemében a végén mégis informatikusként végzik. A jelenségre Náni barátom (villamosmérnök...) használta a zseniális leíró erejű és minden további magyarázatot feleslegessé tevő „megélhetési informatikus“ kifejezést.

„Még pár évig csinálom, összeszedek elég pénzt és utána kiszállok.“

A lányok általában lakásra, tinédzserként megszült gyerekük felnevelésére, ilyesmikre gyűjtenek, az ambíciózusabbak egy saját kis boltot, kozmetikai szalont vagy hasonlót szeretnének indítani az ehhez szükséges pénz összeszedése után. „Még pár év, aztán kiszállok.“ Ehhez hasonlóan az általam ismert szinte összes informatikus kikéri magának még a feltételezést is, hogy ő innen menne majd nyugdíjba és mély meggyőződéssel bizonygatják, hogy X éves koruk után már nyugdíjasként / befektetőként / világutazóként / főállású apaként / egy Földközi-tengeri vitorláson stb. fogják napjaikat tengetni. (Én speciel hangulatomtól és évszaktól függően szoktam a mallorcai finca és az Alpok-beli chalet közül valamelyiket mondani, ha valaki a kérdést feszegeti.)

A valóság ezzel szemben mindkét szakmában kiábrándító: a többség csinálja, amíg menthetetlenül ki nem öregszik. A különbség inkább a „mi lesz utána“ elképzelésekben akad: míg a lányok az ősi mesterséggel való szakítás után valamilyen tisztességes munkahelyen kívánják folytatni karrierjüket, addig az informatikusoknak eszükbe sem jut, hogy ezután még egyszer valaha bármilyen munkahelyre betegyék a lábukat.

Alkalmazottak kontra szabadúszók

Mindenki hallott már bordélyházakról és hasonlókról, amik – egy mai modern IT-céghez hasonlóan – a stabilitás és a relatív biztonság illúzióját nyújtják alkalmazottaiknak. A bátrabbak, bevállalósabbak illetve a specialisták (vagy a másik véglet: akit sehova sem vettek fel...) inkább szabadúsznak, a kevésbé magabiztosak valamint akik már megégették magukat az önálló próbálkozásaik során, valahol alkalmazottként vagy „alkalmazottként“ dolgoznak. Ami különbséget azért fontos megjegyezni: a lányok közül akik nem hozzák az elvárt bevételt, hamar az utcán találják magukat, ezzel szemben az informatikusok közül a teljesen nyomik is meglepően sokáig el tudnak lébecolni valami multinál anélkül, hogy a leghalványabb esély lenne arra, hogy a munkaadójuk valaha pénzt lát belőlük.

Perverz ügyfelek!

Nemrég az egyik fejvadász megkeresett azzal, hogy volna-e kedvem az ügyfelének webshopot írni, mert látta az adatlapomon, hogy dolgoztam már webshopnak is [ez itt a reklám helye, katt] meg meg dolgoztam C++-fejlesztőként is, és hát itt lehetne a kettőt együtt… paff... hát inkább mennék el almafát keresztezni pónilóval. De aki ilyeneket akar még hallani, az hívja meg sörözni az első, közelébe eső informatikust, aztán úgy a harmadik korsó után csak győzze elismerő csettintgetések közepette jegyzetelni, mi minden „érdekeset“ nem kértek már tőle a k. megrendelők.

És végezetül:

…és végezetül az örökbecsű André Kostolány-tól, bár ő eredetileg a spekulánsokra hozza példának a lányokat, de az analógia egy az egyben áll az informatikusokra is:

(a videón 1:10-től)

Magyar fordítás: a riporter kérdezi, hogyan lesz valakiből spekuláns, Kostolány válasza egérrel kijelölve olvasható: >> Úgy, ahogy egy ártatlan lány eljut az emberiség legősibb mesterségéhez: először kíváncsiságból csinálja, aztán kedvtelésből, végül pénzért. Én most a második fázisban vagyok, kedvtelésből csinálom. <<

A találós kérdés megfejtése a görög mitológiából Mentór, de nyugi, én is úgy gugliztam ki.

Egyik alma materem, a Schönherz Kollégium felkérésére veszek részt mentorprogramjukban, melynek lényege, hogy régebben végzett, azóta többé-kevésbé befutott (de legalábbis nem az aluljáróban lakó) emberkék vegyenek a szárnyaik alá egy-egy jelenlegi hallgatót és <bullshit>okos tanácsaikkal, szakmai ismereteikkel, személyes példamutatásukkal és esetleg kapcsolati hálójuk aktiválásával segítsék a jövő reménységeit a nagybetűs Élet olykor kissé rögös útján való elindulásban, bátorítsák első lépéseik megtételében</bullshit>.

Az alábbiakban felvázolok néhány gondolatot, amelyek az első ismerkedő megbeszélés alatt-után fogalmazódtak meg bennem.

Legyen célod!

„Ha nem tudod hová mész, oda bármilyen úton eljuthatsz.“ (Lewis Carroll)

Nem kell nagyon nagy dolgokra gondolni, egy „elvégzem az egyetemet és utána elhelyezkedek egy mikroelektronikai technológiával foglalkozó német cégnél“ nagyságrendű cél bemelegítésnek tökéletesen megfelel. Ez akárhogy is nézzük, nem egy teljesíthetetlen cél, nálad hülyébbeknek is sikerült, neked is fog.

Haladó versenyzők ezt írják is le papírra vagy blogba vagy Facebook-üzenőfalra, az írott szó hatalma csodákat tud tenni! (Igen, tudom, azt „nem lehet, mert kiröhögnek a haverok / mit szólnak anyámék / stb.“ – ezekkel ne foglalkozz.)

Ha később útelágazódáshoz™ érkezel, könnyebb lesz választanod: „közelebb visz-e a céljaimhoz, ha (most elmegyek a McDonald’s-ba mosogatni)“? Ha közelebb visz – mert pl. szükséged van pénzre az egyetem folytatásához – akkor menj arra.

Végezd el az egyetemet!

Az egyetemet – a diploma, mint „papír“ szempontjából – mindegy, hogy milyen szakirányon és milyen eredménnyel végzed el, a lényege kábé az, hogy mutassa, hogy képes vagy egy adott feladatot végigcsinálni, megvan hozzá a kitartásod és a szorgalmad, illetve ami a legfontosabb, hogy képes vagy tanulni. Ez után a leendő munkaadó okkal feltételezheti, hogy nála is meg fogod tudni majd tanulni, amire szükséged lesz. Nyilván jól mutat a portfóliódban az a fotó is, amin átveszed a rektortól az Évtized Diákja kitüntetést, de ha ez nem jön össze, ne csüggedj, nem ezen fog múlni, meg amúgy is lesz még csüggedni valód elég, ha tovább olvasol.

Ha eszedbe jut (vagy ami még rosszabb, eszedbe juttatják a „jóakaróid“…), hogy „de hát Mark Zuckerberg meg Bill Gates sem végzett egyetemet“, akkor kérdezd meg magadtól, hogy rendelkezel-e az ő képességeiknek akár a töredékével is – avagy inkább a csavargyárban szo dolgozó volt általános iskolai osztálytársadhoz állsz a munkabírásodat, szakmai ismereteidet, vezetői képességeidet tekintve közelebb? Ha bizonytalan az eredmény, akkor konkretizáld a kérdést az angoltudásodra: „beszélek-e úgy angolul, mint Steve Jobs?“ Ha nem, akkor óvakodj a könnyebbnek látszó úttól.

Tanulj meg angolul.

Ennek nem felkiáltójel, hanem pont van a végén, nem véletlenül.

Nem kell úgy prezentálnod tudni angolul, mint Steve Jobs. De el kell tudnod olvasnod az angol nyelven megkapott szakmai dokumentációt, fel kell tudnod adni egy trouble ticket-et az Indiába outsource-olt online support-os kollégáknak és ha valami gebasz van, fel kell hívnod a német / olasz / francia főnöködet és kézzel-lábbal, de el kell tudnod neki magyaráznod az egyetlen közös nyelveteken, hogy mi a helyzet és a válaszát is többé-kevésbé meg kell értened. Enélkül sehova nem fognak felvenni, max. itthon pártvonalon. Nem pálya, hidd el.

Nem, a német vagy a francia nem jó helyette, csak mellette. Nagyon örömteli, ha van más is, mérnöki pályán óriási versenyelőny, úgyhogy csak biztatni tudlak, de az angol hiánya akkor is no-go mindenhol. Welcome to the real world!

Pláne óvakodj a lovári, eszperantó és hasonló „nyelvvizsgáktól“, ezek ugyanis semmi mást nem mutatnak, mint hogy a kitűzött feladatokat kummantással, kiskapukon keresztül, a formai követelmények épp-hogy, a lehető legkevesebb energiabefektetéssel való megfeleléssel kívánod megoldani. Az önéletrajzod azonnal a kukában landol és a fotódat leadják a biztonsági szolgálatnak. (Németül: Hausverbot.) Ha van ilyen nyelvvizsgád, akkor se írd bele az önéletrajzodba, mert félreértésekre adhat okot.

Fókuszálj!

Eddig tehát van valami épkézláb célod, ennek megvalósításához pedig diplomád és tudsz angolul. Nézzük, honnan lesznek meg a szükséges szakmai ismereteid!

Rémesen ciki, amikor a felvételi elbeszélgetésen rákérdeznek a (például) C-programozói ismereteidre és kiderül, hogy azt 4 évvel azelőtt tanultad az egyetemen egy fél évet és azóta feléje se néztél, valami „main“ meg „void“ rémlik most így, hogy rákérdeztek… állj ellen a csábításnak és ne turbózd fel az önéletrajzodat mindennel, amiről valaha hallottál. Ehelyett válassz ki egy, esetleg két témát és abban képezd magad valóban erőssé. Keresd az alkalmat ezek gyakorlására, fejlesztésére. A példánál maradva, a harmadévben szembe jövő mikroelektronikai számítási feladat megoldására dobj össze egy megfelelő C-programot, ilyesmik.

Ha nagyon nem bírsz megbarátkozni azzal, hogy „rövid“ az önéletrajzod (pedig egyébként egy pályakezdőnél ez a természetes és valósághű), akkor jelöld akár kiemeléssel, akár megfelelő mondatszerkesztéssel, hogy melyek a valódi ismeretek és melyek a „futottak még“ kategóriájúak. (Pl: Programnyelvek: Java, php, továbbá Pascal, C/C++, Android – vagy valami ilyesmi. Ebben az esetben nem vár el az olvasó évtizedes Pascal-tapasztalatot, viszont cserébe Java-s és php-s mitirkikkel ne nagyon lehessen megfogni…)

Szintén fókuszálnod kell az utadon következő lépésre. Ha teszem azt a diplomamunka-írás van soron, akkor azt meg kell írni készre és le kell adni határidőre, nincs helyette oldalazás, csábító projectajánlat vagy pláne „egyszer van ilyen lehetőség“ last-minute nyaralás. Tessék fegyelmezetten elvégezni előbb a kötelező gyakorlatot, lehetőségek lesznek később is, sőt!

Hagyj nyomot!

Törekedj arra, hogy ha valami nagyobb munkát végzel, pl. diplomamunka-írás, annak maradjon online nyoma, hogy a felvételiztetőnek akár ott helyben meg tudd mutatni. Nem is annyira az a lényeg, hogy mondjuk a kész PDF-et feltöltsd valahova, mert azt úgysem olvassák el (bár már ezzel is kiemelkednél a mezőnyből... és mondjuk egy rendezett tördelésű, világosan strukturált, értelmes és nyelvtanilag hibátlan mondatokat tartalmazó, kellemes kinézetű dokumentum mindenképpen plusz pont…) – hanem az, hogy ha pl. php-s állásra gyúrsz, akkor ne csak elmondani tudd, hogy „én csináltam 2011-ben a Qpa weboldalát“, hanem ott helyben be is tudd mutatni és az interjúztató tudjon vele „játszani“. Ez után ugyanis már remekül el lehet beszélgetni a site és mondjuk a mögötte levő adatbázis felépítéséről… ezzel gyakorlatilag a Te kezedben lehet az interjú menete. (Juteszembe, ajánlott olvasmány: Guy Kawasaki – Elbűvölés)

Ne félj hibázni!

Az iskolarendszerünk sajnos alapvetően úgy épül fel, hogy „hibáztál, hibapont, megint hibáztál, na kérdezek a kettesért, hát ez sajnos nem sikerült, jöjjön kolléga legközelebb“ – ez azonban nem szabad, hogy elijesszen a próbálkozástól és a kísérletezéstől.

A napokban volt alkalmam unokaöcsémet megfigyelni és bátorítani, ahogy járni tanul: a járóka szélébe kapaszkodva felhúzza magát, „ügyes vagy, kicsi Dániel!“, lép kettőt oldalra, „ez az, nagyon ügyes vagy!“, még kettőt, „nagyon jó, fantasztikus!“, aztán hopp, eltanyál… „de béna vagy bazmeg, sosem fogsz megtanulni járni, kis pelenkás lúzer“ – iskoláinkban valami hasonló történt volna. Ennél persze még a legkezdőbb nagybácsi is jobb tanár: az utolsó mondat pontosan ugyanúgy hangzott, mint az azt megelőzőek, „ez az, nagyon ügyes vagy, kicsi Dániel“.

Valami hasonlóan próbálkozz te is: gyakorolj, alkoss, pályázz meg állásokat, jó sokat, aztán ha nem jön össze, akkor pont ugyanúgy nincs munkád, mint ha meg se próbáltad volna, tehát semmit nem veszítettél – szereztél viszont tök ingyen interjú-rutint a későbbiekre. Tapasztalaltot pedig csak saját magad tudsz szerezni, ezt se mentor, se tanár, se apuci nem adhat neked...

... ami át is vezet utolsó tanácsomhoz, a BME-n jól ismert szlogenhez és képhez:

Soha ne add fel!

:-)

Hajrá!

 „Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik.”

(Széchenyi István)

Van egy kis füzetem, amiben gyűjtöm az úton-útfélén eszembe jutó ötleteimet. Most egy szabad hétvégém is akadt, úgyhogy leporoltam az egyiket – erről szól ez a bejegyzés.

Az ötlet lényege egyfajta oktatási ösztöndíj-alapítvány, amely azonban nem egyetemistáknak, hanem nagyobbacska általános iskolásoknak, középiskolásoknak kínálna nem feltétlenül eget verő összegű, de mégis csak a (gyerek számára) már szabad szemmel is látható összeget. Az ösztöndíjra valamilyen nagyon egyszerű, gyerekekre szabott módon, de mégis csak pályázni kellene – mélyen hiszek ugyanis abban, hogy mindenki felelős a saját sorsáért és mindenkinek dolgoznia kell a saját sorsa jobbra fordításán, így aki még ennyit sem hajlandó saját magáért megtenni (rábeszélés után sem), azon én sem fogok tudni segíteni.

A cél a szegénységből kitörés elősegítése, ennek motiválása. Hiába tudjuk (tudjuk?) ugyanis felnőttként, hogy évtizedes távlatban az oktatás, a versenyképes tudás megszerzése jelenti a kitörési lehetőséget úgy egyéni, mint társadalmi szinten, egy alig tizenegy-két évet élt gyerek számára az évtizedes távlat általában értelmezhetetlen. Ezen a kilátástalannak tűnő kezdeti szakaszon lendíthet át, ha kap a gyerek egy rövid visszacsatolási idejű ösztönzést illetve folyamatos biztatást, esetleg mentorálást.

(a kép innen)

Adja magát a párhuzam a mikrohitelekkel, a képen látható Mohamed Junusz bangladesi közgazdász találmányával. Junusz felfedezése az volt, hogy bangladesi szegények, "kisvállalkozók" (értsd cipőpucolók, "háztájizók", riksások stb.) sokasága akad el azon, hogy nem tudja megszerezni a vállalkozása beindításához ill. viteléhez szükséges 1-2-3 dollárnyi (!) hitelt, ami a termelőeszköze (egy új cipőkefe, egy vödör stb.) beszerzéséhez szükséges lenne. Megalapította ezért a Grameen Bank nevű intézményt, ami erre specializálódott: a kis összegű hitelek még kisebb összegű törlesztőrészleteiért például helybe megy a bank biciklis embere, satöbbi... tehát a bank a célközönsége nyelvét beszéli, annak sajátosságaihoz igazodik.

Az ötlet olyannyira bejött, hogy a Grameen azóta több mint kétezer kirendeltséget működtet több mint húszezer alkalmazottal (!!!), Junusz munkáját pedig 2006-ban Nobel-békedíjjal ismerték el. A mikrohiteleknek bőséges a szakirodalma, továbbolvasáshoz egy jó kiindulópont itt.

Ha a pénztőke hiányán lehet így segíteni, miért ne lehetne a tudástőke hiányán is hasonlóan segíteni?

Mi lenne, ha nem túl jól szituált és főleg – elérhető szülői, ismerősi példa híján – nem is túl motivált fiatalokat megdobnánk mondjuk havonta egy ötezressel, ha jól tanulnak?

Minjárt kifejtem kicsit részletesebben is a dolgot, de most térjünk vissza egy kicsit oda, hogy akadt egy szabad hétvégém és leporoltam az ötletet. Nyilván valahogy úgy kezd neki az ember egy ilyesmi kidolgozásának, mint minden hasonlónak, azaz először is megnézi az interneten, hogy mi a "piaci helyzet", mások hogy csinálják, milyen hasonló programok vannak már...

... és itt egy egészen elképesztő dolog történt:

• Google, "mikroösztöndíj": nulla releváns találat
• Google, "mikrostipendium": néhány találat, német ill. osztrák egyetemi ösztöndíjakkal
• Google, "microscholarship": néhány nem túl releváns, főleg angol egyetemi találat 

Elképzelhető lenne, hogy ez így még senkinek nem jutott eszébe?!

Vagy ha eszébe is jutott, annyira rejtőzködően, hatékonytalanul működik, hogy kifejezett kereséssel sem találtam rá? Mindegyik elég hihetetlennek hangzik... vagy létezik, csak nem így hívják és csak maga az elnevezés az újdonság? Nem tudom. (Kommenteket szívesen látok!)

Szóval, mi is kellene egy ilyenhez, a szétosztható pénzen és a marketingen kívül?

• az egésznek az átgondolása, leírása, különböző bemutató anyagok elkészítése (startup-terminológiával: one-pager, pitch-ek)
• pedagógusok, szakemberek bevonásával a motivációs rendszer kidolgozása
• a pályázati követelmények kidolgozása – a lehető legkevesebb formalitás mellett mi az az elvárás, amit egy "rossz tanuló", ám fellelkesített diák még meg tud ugorni?
• nyomonkövetés átgondolása, kidolgozása
• valamiféle minimális szervezet felállítása, jogi keretek megteremtése, egy-két alkalmazott (ügyvezető, ügyintéző) felvétele
• személyes jó példával elöljárni képes önkéntes mentorok megnyerése az ügynek
• előbb-utóbb mentortanárok bevonása, ehhez tanári ösztöndíj kidolgozása

Akárhogy is nézem, ez azért nem tűnik egy megugorhatatlan kihívásnak! További előnye a megoldásnak, hogy teljesen kicsiben, saját hatáskörben, személyes mentorálással és finanszírozással akár 1-2 "ösztöndíjassal" elkezdhető, ám később mégis jól skálázhatónak tűnik... innen az íróasztal mellől nézve akár a tízezres nagyságrend elérésének sem látszik akadálya.

(Fogalommagyarázat: skálázhatóság. Azt fejezi ki, hogy mennyire tud a project növekedni, új ügyfeleket szerezni anélkül, hogy ehhez különösebb plusz ráfordításra lenne szüksége. Tipikusan nem jól skálázható pl. egy fogorvosi praxis, hiszen az orvosnak csak napi 24 órája van, míg mondjuk nagyon jól skálázható a Facebook, ahol a Facebooknak egyetlen fillér költsége sincs, ha én befizetek egy új hirdetési kampányra vagy ha beesik egy új felhasználó. Fogalommagyarázat vége, a részletekben kéretik nem elveszni, ez a bekezdés csak zárójeles.)

Lehet, hogy rosszul mérem fel és nem tökölni kell, hanem csinálni :-) de talán nem haszontalan először átgondolni a szervezeti struktúrát, figyelembe venni a jövendőbeli növekedés, skálázhatóság feltételeit, esélyeit...

Úgyhogy a beszélgetést ezennel megnyitom, akinek felkeltettem az érdeklődését, köszönettel várom hozzászólásait!

Pár napja hazafelé autókázva leesett a tantusz, hogy mi az, amit kivétel nélkül minden HR-es rosszul csinál, amikor álláshirdetést ír ki... és ami miatt egyetlen kvalifikált érdeklődő sem jött a múltkoriban a Facebookra post-olt több, mint tuti álláskiírásaimra. Tök egyszerű pedig, mégis gyakorlatilag mindenki elrontja. Stay tuned!

Nézzünk bemelegítésnek egy tipikus álláshirdetést:

Megbízónk, egy jó nevű, családi és személyi szolgáltatások terén piacvezető világcég

TERÜLETI KÉPVISELŐT

keres.

Feladatok:

• ügyfélszolgálat működtetése
• rendszeres ügyféltalálkozók szervezése és vezetése
• külön díjazás ellenében exkluzív rendezvények lebonyolítása
• a területi telephely üzemeltetése
• kapcsolattartás az országos cégvezetéssel

Elvárásaink:

• jó kommunikációs készség
• legalább alapfokú latin nyelvtudás
• teljes elkötelezettség 

Amit nyújtunk:

• garantált személyi alapjövedelem
• szolgálati lakás
• folyamatos továbbképzés
• területi kizárólagosság

Jelentkezésén kérjük tüntesse fel a "plébános" azonosítót!

Ezek eléggé egy kaptafára készülnek, rutinos hvg-olvasó már a tördelésből felismeri, hogy melyik fejvadász műve.

Vagy nézzünk egy másikat, ez egy "éles" álláshirdetés, ez ment ki pár napja a Facebookra. (Ez a bekezdés német nyelvű, de ne tessenek megijedni, alatta minden további magyarul lesz.)

Stellenausschreibung

Senior - Testautomatisierer (m/w) Sogeti Deutschland

Für unseren Standort München suchen wir qualifizierte Mitarbeiter (m/w) mit mehrjähriger Berufs­erfahrung im Bereich Testautomatisierung.

Diese Aufgaben warten auf Sie

• Aufbau und Weiterentwicklung von automatisierten Testframeworks in Projekten unserer Kunden
• Dokumentation des Testframeworks und Schulung der Mitarbeiter
• Erstellung von Testscripten mit Hilfe verschiedener Automatisierungs-Werkzeuge
• Generierung, Sicherung und Einspielen von Testdaten
• Durchführung und Überwachung der automatisierten Testfälle
• Kontinuierliche Wartung und Optimierung  der Testscripte
• Auswertung und Dokumentation der Testergebnisse
• Unterstützung der Entwickler bei der Analyse der Testergebnisse im Hinblick auf mögliche Fehlerstellen der Software

Das bringen Sie mit:

• Gute IT-Kenntnisse auf Basis eines abgeschlossenen Studiums der Informatik, Natur-, Wirtschafts- oder Ingenieurwissenschaften bzw. einer vergleichbaren Ausbildung
• Mehrjährige praktische Erfahrungen im Bereich Testautomatisierung sowie im Umgang mit Standard-Test-Werkzeugen (z. B. HP Quick Test Professional, Tosca, SilkTest, ...)
• Gute Programmierkenntnisse (z. B. C#, Java, VBA, …)
• Kenntnisse in Datenbanktechnologien und Konfigurationsmanagement
• Kenntnisse in Testspezifikationstechniken
• Vorteilhaft ist eine ISTQB® Advanced Level Zertifizierung
• Sicheres Auftreten und eine dynamische, zuverlässige, ergebnisorientierte  und pro-aktive Arbeitsweise
• Ausgeprägte analytische und konzeptionelle Fähigkeiten sowie Service- und Kundenorientierung
• Grundsätzliche Reisebereitschaft, obwohl wir bemüht sind, Dienstreisen vertretbar gering zu halten.
• Sehr gute Deutsch- und sehr gute Englischkenntnisse

Wir freuen uns auf die Zusendung Ihrer aussagekräftigen deutschsprachigen  Bewerbung mit tabellarischem Lebenslauf, Ihrer Gehaltsvorstellung und Ihrem frühestmöglichen Eintrittstermin ... satöbbi

 A formátum ugyanaz, pár mondatos bemutatkozás után a feladatok - követelmények - juttatások szentháromság, még ha itt a juttatásokat véletlenül ki is hagyták. Elég komoly állás egyébként, német viszonylatban is igen jónak számító fizetésért.

De mi a gond ezzel?! Ránézésre semmi; tisztességes, korrekt álláskiírás, "mindenki így csinálja".

Amennyiben irodai asszisztenst keresünk, akkor is minden OK, már csak a beérkező 392 pályázatból kell kiválasztani a legalkalmasabbat. Hiányszakma esetén viszont a gond az, hogy

"attól eltekintve, hogy nem működik, mi az összbenyomásod?"

azaz egészen pontosan 0 (nulla, zérus) ember érdeklődött (ez fontos kifejezés lesz, jegyezzük meg!), a legkonkrétabb visszajelzés a németül egyébként kiválóan beszélő, évek óta Németországban élő informatikus Bálint barátomtól érkezett: "na, látom hirdettél, mi volt az?"

Hát igen, ha még a célközönség sem olvassa el, úgy nehéz lesz...

Nézzük sorban a problémákat:

1.) Német nyelvű.  

Első hallásra tetszetős a magyarázat, hogy úgyis német állás, aki nem tudja elolvasni, az jobb, ha nem is pályázik... csak hogy ez orbitális tévedés! Nem feltétlenül a levadászandó informatikus fogja ugyanis a hirdetést olvasni! Könnyen lehet  feleség, szülő, jóbarát, ex-szobatárs is, aki továbbítja a hirdetést, mert felkapta a fejét a... a... a mire is?! Mindjárt meglátjuk. De ha az illető eleve nem is érti a szövegünket, akkor már a selejtezőben elbuktunk.

De még ha schriftlich-mündlich fließend Deutsch emberünk olvassa is, sokkal valószínűbb, hogy megakad a szeme egy neki célzott hirdetésen, ha az az anyanyelvén íródott. Idegen nyelvű szöveg megértése mindenképpen fokozottabb figyelmet igényel, márpedig a mai világban pont a figyelem az egyik legnagyobb hiánycikk, ne pazaroljuk hát.

2.) Feladatlista.

Őszintén, ha egy állásra teszem azt finn nyelvtudással, távközlési tapasztalattal, magas szintű Android-programozási ismeretekkel és legalább 2-3 éves projektvezetői tapasztalattal rendelkező embert keresnek, akkor annak az embernek na vajon mi lesz majd a feladata?! Na ugye.

Az a meglepő helyzet, hogy - kvalifikált állás esetén - tökéletesen felesleges az álláshirdetésbe beletenni a leendő feladatokat, csak a nyomdafestéket/sávszélességet és a figyelmet pocsékoljuk vele. Bőségesen ráér a hirdetésre beeső embereknek átküldeni ezeket, egyfajta második körös szűrőként, legfeljebb ez után nem jelentkezik többet, sag' schon.

3.) Juttatások

Találkozott már valaki olyan multis álláshirdetéssel, amelyik nem versenyképes fizetést, változatos munkát, továbbképzési és karrierlehetőséget, kiváló és fiatalos csapatot valamint egyéb juttatásokat ígért?! Ezeket megint tök felesleges leírni, az első kérdés úgyis az elérhető fizetés lenne legalább nagyjából (ugyanannyiért vagy kevesebbért senki nem fog váltani), az összegeket viszont úgysem írja le senki. Akkor meg mi a francnak írjuk le a többi bullshitet?! Kuka ez is.

Marad tehát az, hogy

mihez kell értsen az emberünk?

... és ezzel tulajdonképpen kész is vagyunk. Ebben is szorítkozzunk a legszükségesebbekre, legfeljebb 4-5 pontot hagyjunk, aztán majd később, a második körben ráérünk részletes kiírással zsibbasztani az emberünket és neki is bőven elég, ha az ezután is fennmaradó érdeklődés esetén feccöl energiát a részletes CV elkészítésébe.

Kell még valami minimális körítés valamint egy ütősebb figyelemfelkeltés, ennek széles a szakirodalma és ez az elérhető milliós fizetéstől kezdve Scarlett Johansson dekoltázsáig kábé bármi lehet, valamint a végén a call-to-action, azaz hogy konkrétan mit csináljon a kedves érdeklődő.

 Összefoglalva tehát

• valami minimál blabla
• mihez értsen a páciens, max. 4-5 pont
• valami figyelemfelkeltés
• és a call-to-action

aztán hadd szóljon. A részletek megismerése előtt, akár csak az első randi előtt bőségesen elegendő az érdeklődést felkelteni - a többi majd kiderül!

Ezek után a fenti álláshirdetést (hiányszakma esetén persze) én valahogy így írnám át:

Tesztautomatizálási szakértőt keresünk!

Ha

• jól tudsz németül és angolul sem adnak el
• szoftver-tesztautomatizálásban gyakorlott vagy
• jó 8-10 (vagy még több) éve nyomod az ipart
• és hajlandó vagy Németországba költözni

akkor küldj nekem egy e-mailt a vchrs@freemail.hu címre és teszek neked egy német viszonylatban is kiemelkedő állásajánlatot, amibe akár az egész család kiköltözése belefér. Csak pár mondat bemutatkozás és küldöm a részletes leírást!

Nyomtatott hirdetés esetén nyilván elfér még valami grafika, céglogó, ilyesmik, de a lényeg a fenti pár sorban van.

És ha már itt tartunk, naná: ez az álláshirdetés valódi, a fentieknek megfelelő érdeklődőktől valóban örömmel veszem, ha meglepnek pár sorral!

Egy sztori Horn Gyuláról, 1996. május 1., de az előzmények valamikor február környékére nyúlnak vissza: (hosszú)

Friderikusz akkoriban kezdett befutni és az akkor műfajalkotó Friderikusz-show mellett belekezdett egy komolyabb műsorba is, "másképpen beszélgetek" (asszem) címmel. Az első adást rögtön egy nagy durranással kezdte: Horn Gyula akkor hivatalban levő miniszterelnök volt a meghívott vendég.

A pontos szövegkörnyezetre nem emlékszem, de Horn elejtett a műsorban egy olyan mondatot, hogyaszongya "... rengeteg impulzust kapunk a lakosságtól, ..."

Mivel pont akkoriban voltam az Impulzus nevű BME villamoskari lap főszerkesztője, ez persze megragadt bennem és alig vártam a következő szerkesztőségi gyűlést, ahol elmesélhettem, mit hallottam, illetve hozzá az ötletet: nosza, küldjünk el postán régi példányokból egy bemutatót, azaz "rengeteg Impulzust" Hornnak, egy kísérőlevélben elmagyarázva, hogy mi is ez.

Az ötlet közepes tetszést aratott, de Kincses kolléga teljesen belelkesült, hogy tök jó, de ezt mindeképpen személyesen kell átadni...

bimbódzó menedzseri képességeimet már akkor megcsillantottam: "hát Zsolt, ha megszervezed, részemről oké, de én ezzel dolgozni nem fogok, hajrá"

Jó két hónap (?) múlva éppen munka (!) közben ért egy telefon Kincsestől: Horn holnapután megy valami gyárat avatni talán Zalaegerszegre, a titkára levisz magával kocsival és akkor a gyáravató után kapok 5 percet, amikor átadhatom neki! Pech, mert hogy pont azon a héten diákmunkásként dolgoztam az Ifabo nevű akkori számtech vásáron, mondtam Zsoltnak, hogy ez nem fog menni, menjen le valamelyik főszerkesztő-helyettes és adja át ő, én sajnos nem tudom megoldani. :-(

Kincses válaszára még így 17 év után is emlékszem: "dehogy is, megmondom nekik, hogy nem ér rá a főszerkesztő, adjanak másik időpontot" :-)

Jobb híján ráhagytam ezt is, legnagyobb meglepetésemre úgy két hét múlva megint jelentkezett Kincses: van új időpont, május elsején menjünk ki a szoci majálisra, oda hivatalos Horn is és majd akkor ott...

hát jó, eljött a május elseje, fogtunk reggel egy kötegnyi remittendát, elbékávéztunk a Városligetbe, kijött pár ember a szerkesztőségből, plusz fotózni elkísért az akkori barátnőm, meg a kolesz tévéstúdiója (BSTV) is küldött két embert kamerával, mert hát mégis csak esemény van...

aztán valóban megjelent Horn Gyula a kíséretével, a titkára valamit sutyorgott a fülébe, én három bővített mondatban felvázoltam neki, hogy kik vagyunk és mit akarunk, ő kissé értetlenül mosolygott, megveregette a vállamat, az átvett újságokat azonnal tovább is passzolta valamelyik kísérőjének majd eltűnt :-)))

A dokumentáció kiválóan sikerült:

• Bea a fényképezőbe befűzött film első kockájára exponált, mely azonban csak félig volt befűzve, így én rajta voltam, Horn nem :-)
• a BSTV-sek mire feleszméltek és mire a kamerájuk bemelegedett volna, rég vége volt az egésznek...

hát így történt... fotó és videó helyett maradnak az emlékek.