„Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik.”

(Széchenyi István)

Van egy kis füzetem, amiben gyűjtöm az úton-útfélén eszembe jutó ötleteimet. Most egy szabad hétvégém is akadt, úgyhogy leporoltam az egyiket – erről szól ez a bejegyzés.

Az ötlet lényege egyfajta oktatási ösztöndíj-alapítvány, amely azonban nem egyetemistáknak, hanem nagyobbacska általános iskolásoknak, középiskolásoknak kínálna nem feltétlenül eget verő összegű, de mégis csak a (gyerek számára) már szabad szemmel is látható összeget. Az ösztöndíjra valamilyen nagyon egyszerű, gyerekekre szabott módon, de mégis csak pályázni kellene – mélyen hiszek ugyanis abban, hogy mindenki felelős a saját sorsáért és mindenkinek dolgoznia kell a saját sorsa jobbra fordításán, így aki még ennyit sem hajlandó saját magáért megtenni (rábeszélés után sem), azon én sem fogok tudni segíteni.

A cél a szegénységből kitörés elősegítése, ennek motiválása. Hiába tudjuk (tudjuk?) ugyanis felnőttként, hogy évtizedes távlatban az oktatás, a versenyképes tudás megszerzése jelenti a kitörési lehetőséget úgy egyéni, mint társadalmi szinten, egy alig tizenegy-két évet élt gyerek számára az évtizedes távlat általában értelmezhetetlen. Ezen a kilátástalannak tűnő kezdeti szakaszon lendíthet át, ha kap a gyerek egy rövid visszacsatolási idejű ösztönzést illetve folyamatos biztatást, esetleg mentorálást.

(a kép innen)

Adja magát a párhuzam a mikrohitelekkel, a képen látható Mohamed Junusz bangladesi közgazdász találmányával. Junusz felfedezése az volt, hogy bangladesi szegények, "kisvállalkozók" (értsd cipőpucolók, "háztájizók", riksások stb.) sokasága akad el azon, hogy nem tudja megszerezni a vállalkozása beindításához ill. viteléhez szükséges 1-2-3 dollárnyi (!) hitelt, ami a termelőeszköze (egy új cipőkefe, egy vödör stb.) beszerzéséhez szükséges lenne. Megalapította ezért a Grameen Bank nevű intézményt, ami erre specializálódott: a kis összegű hitelek még kisebb összegű törlesztőrészleteiért például helybe megy a bank biciklis embere, satöbbi... tehát a bank a célközönsége nyelvét beszéli, annak sajátosságaihoz igazodik.

Az ötlet olyannyira bejött, hogy a Grameen azóta több mint kétezer kirendeltséget működtet több mint húszezer alkalmazottal (!!!), Junusz munkáját pedig 2006-ban Nobel-békedíjjal ismerték el. A mikrohiteleknek bőséges a szakirodalma, továbbolvasáshoz egy jó kiindulópont itt.

Ha a pénztőke hiányán lehet így segíteni, miért ne lehetne a tudástőke hiányán is hasonlóan segíteni?

Mi lenne, ha nem túl jól szituált és főleg – elérhető szülői, ismerősi példa híján – nem is túl motivált fiatalokat megdobnánk mondjuk havonta egy ötezressel, ha jól tanulnak?

Minjárt kifejtem kicsit részletesebben is a dolgot, de most térjünk vissza egy kicsit oda, hogy akadt egy szabad hétvégém és leporoltam az ötletet. Nyilván valahogy úgy kezd neki az ember egy ilyesmi kidolgozásának, mint minden hasonlónak, azaz először is megnézi az interneten, hogy mi a "piaci helyzet", mások hogy csinálják, milyen hasonló programok vannak már...

... és itt egy egészen elképesztő dolog történt:

• Google, "mikroösztöndíj": nulla releváns találat
• Google, "mikrostipendium": néhány találat, német ill. osztrák egyetemi ösztöndíjakkal
• Google, "microscholarship": néhány nem túl releváns, főleg angol egyetemi találat 

Elképzelhető lenne, hogy ez így még senkinek nem jutott eszébe?!

Vagy ha eszébe is jutott, annyira rejtőzködően, hatékonytalanul működik, hogy kifejezett kereséssel sem találtam rá? Mindegyik elég hihetetlennek hangzik... vagy létezik, csak nem így hívják és csak maga az elnevezés az újdonság? Nem tudom. (Kommenteket szívesen látok!)

Szóval, mi is kellene egy ilyenhez, a szétosztható pénzen és a marketingen kívül?

• az egésznek az átgondolása, leírása, különböző bemutató anyagok elkészítése (startup-terminológiával: one-pager, pitch-ek)
• pedagógusok, szakemberek bevonásával a motivációs rendszer kidolgozása
• a pályázati követelmények kidolgozása – a lehető legkevesebb formalitás mellett mi az az elvárás, amit egy "rossz tanuló", ám fellelkesített diák még meg tud ugorni?
• nyomonkövetés átgondolása, kidolgozása
• valamiféle minimális szervezet felállítása, jogi keretek megteremtése, egy-két alkalmazott (ügyvezető, ügyintéző) felvétele
• személyes jó példával elöljárni képes önkéntes mentorok megnyerése az ügynek
• előbb-utóbb mentortanárok bevonása, ehhez tanári ösztöndíj kidolgozása

Akárhogy is nézem, ez azért nem tűnik egy megugorhatatlan kihívásnak! További előnye a megoldásnak, hogy teljesen kicsiben, saját hatáskörben, személyes mentorálással és finanszírozással akár 1-2 "ösztöndíjassal" elkezdhető, ám később mégis jól skálázhatónak tűnik... innen az íróasztal mellől nézve akár a tízezres nagyságrend elérésének sem látszik akadálya.

(Fogalommagyarázat: skálázhatóság. Azt fejezi ki, hogy mennyire tud a project növekedni, új ügyfeleket szerezni anélkül, hogy ehhez különösebb plusz ráfordításra lenne szüksége. Tipikusan nem jól skálázható pl. egy fogorvosi praxis, hiszen az orvosnak csak napi 24 órája van, míg mondjuk nagyon jól skálázható a Facebook, ahol a Facebooknak egyetlen fillér költsége sincs, ha én befizetek egy új hirdetési kampányra vagy ha beesik egy új felhasználó. Fogalommagyarázat vége, a részletekben kéretik nem elveszni, ez a bekezdés csak zárójeles.)

Lehet, hogy rosszul mérem fel és nem tökölni kell, hanem csinálni :-) de talán nem haszontalan először átgondolni a szervezeti struktúrát, figyelembe venni a jövendőbeli növekedés, skálázhatóság feltételeit, esélyeit...

Úgyhogy a beszélgetést ezennel megnyitom, akinek felkeltettem az érdeklődését, köszönettel várom hozzászólásait!